2011-11-25

A meggyőződés

MeggyőződésGavi csendes léptekkel indult el a lépcső aljáról, miközben minduntalan fel-felkémlelt az emeletre. Odafenn homály imbolygott a feljáró fehér falait szürkére mázolva. A hevenyészve összetákolt lépcsősor bükkfa deszkái mogorván ropogtak Gavi lépteit követve, mint egy falkányi véreb az őszi rókavadászaton. A fiú lassacskán elérte az emeleti kapaszkodórudat, és riadtan körbekémlelt a játékszobában. A sárgára meszelt falakat gazdagon borították a bekeretezett gyermekrajzok, a polcokról pedig fürtökben lógtak a szebbnél szebb mókás plüssállatok. A könyvespolc tövében íróasztal támaszkodott, felületén makulátlanul egyenes tornyokba rendezett írólap – és tankönyvkupacokat egyensúlyozva. Odakint a naplemente fényjátékot varázsolt, melyből egy-egy sugárnyaláb a szoba ablakában megkapaszkodva a fiú szemébe kacsintott.

Gavi tétován az alant tátongó nappalira pillantott, ahol a tévét bámulva apja üldögélt, markában elmaradhatatlan söröskorsójával. A televízióból futballmeccs hangjai szóródtak a falak közé. A fiú legszívesebben visszafordult volna, tovább könyörögve, hogy ne kelljen felmennie, ne kelljen egyedül maradnia a játékokkal, a könyveivel, és saját magával. Azonban tudta, hogy apja hajthatatlan és durva; hogy sörgőzös lehelettel üvöltene az arcába, és füleinél fogva cibálná a szobájába, és veszett káromkodással ütlegelné az első keze ügyébe kerülő plüssjátékkal. Gavi gyűlölt könyörögni, de most félszegen ácsingózott a játékszoba küszöbén, és azon tépelődött, hogy valamiféle ostoba ürüggyel sarkon forduljon. Odalent hangos böffenés jelezte, hogy az aktuális sörkorty a gyomorba érkezett, majd a záróizmot feltépve széndioxid tartalmát újra a napvilágra hozta. Apja elégedetten mocorgott a nádkanapén, és káromkodott.

Gavi csoszogva közelítette meg az íróasztalt, melynek közepén ott pihent kedvenc könyve. Tekintetét körbejáratta a polcok, játékok és képek között, de viselkedésükben semmi ellenségeset nem fedezett fel. „Talán tévedtem – gondolta a fiú, – talán csak álmodtam arról, hogy a kényszerűségből vett ajándékok gyilkolni képesek”. Meggyújtotta az asztalra szerelt halványzöld burájú lámpácskát, mely vidám fényeket varázsolt a sárga falakra. A fény lassan átitatta Gavi szivárványhártyáját, majd zsugorodva ugyan, de elpusztította a sötét hátteret is. A plüssállatok szemei csillogva meredtek a semmibe.

Gavi felütötte kedvenc mesekönyve vastag borítólapját. Boldog nyúlcsalád hunyorgott rá a színes belső oldalról. A könyvet édesapjától kapta tavaly karácsonyra, amikor még tudott kedves és figyelmes lenni. Mikor még megcsókolta lefekvés előtt és szorosan magához vonta, ha a markában szorongatta a rettegés. Mára csupán csak bárgyú és agresszív sörreklámmá változtatta a folyamatosan vedelt malátaital. Gavi a nyuszigyerekre mosolygott. Odalentről újabb böffenet csapott a légbe, és vándorolt az emelet irányába. Gavi tétován lapozott, majd rá sem hederítve a túloldalon nyaraló mackócsaládra, hirtelen mozdulattal újra előrepödörte a könyv színes lapját. Ütőere nagyot pattant, amint a képre pillantott. A nyuszimama ajkaira harsány mosoly fagyott, miközben valószínűtlenül vörös löttyöt kavargatott egy sárga üstben. Nyulambulam a kötényébe kapaszkodva bámult a kétdimenziós semmiségbe, ám a nyúlpapa roppant furcsa grimaszt vágva, pillantását egyenesen Gavi szemeibe fúrta. Szájából vaskos nyálcsík patakzott válla mélyedésének irányába, miközben hegyes metszőfogaival folyamatosan rágta Gavi kedvenc mesekönyvének vaskos lapjait. A fiú halálra váltan meredt nyúlpapára, miközben a könyv lapjaiból kirágott darabkák nyálas galacsinokban hullottak az íróasztal lapjára. Nyuszipapa szemei tébolyult sebességgel pörögtek a kráterszerű üregekben, egyetlen percig sem eresztve Gavi pillantását. A fiú remegő lábakkal hátratolta magát görgős írószékén, vonalzójával az íróasztal mögé tolva kedvenc mesekönyvét. A rágás abbamaradt, helyét a halálos csend vette birtokába. A falakra méz-sárga fény csurrant.

Miközben Gavi lassan felemelkedett a székből eszébe ötlött, hogy apja micsoda szitkok közt ütlegelte a játék Moby Dickkel. Arca ökölbe rándult, és szájának sarkaiban habzó nyálkupac alkotott bűzös képződményt. Mint az imént nyuszipapának. Azt üvöltötte, hogy ezek csak játékok, és miért majrézik tőlük; meg azt is, hogy már tele van a hócipője azzal, hogy az esti sörét sem tudja nyugodtan meginni. A végén pedig azzal zárta a sort, hogy már nem szereti! Sőt, mi több; gyűlöli, mint gazda a gyökerek között rágó pajort. Gavi szemei azonban szárazak maradtak. Akkorra már elfelejtett sírni.

A fiú lábai földbe gyökereztek, amint maga mögé pillantott. A polcok üresen ásítoztak, csak a könyvek álltak laza sorokban egymásnak támaszkodva. A puha állatkák, a műanyag angol bakák és a fénylő matchboxok Gavi mögött bámulták az íróasztal sárgás fényét, mintha valaki csatasorba állította volna őket. A fiú óvatosan a szekrény irányába lépett, mire az összes játék komótosan felé fordult. A plüssállatok szemeiben zsarátnokként kelt életre valamiféle szomorúság, de Gavi még valamit kiolvasott belőlük. A kegyetlen bosszú csírázott, majd szárasodott lombot fakasztó növénnyé. A fiú lassan megértette a következő percek rémséges történését.

A sort két kopott szőrű oroszlán vezette. Szemfogaik tűhegyes tőrként csillantak meg az oldalfényben. Mögöttük a piros-kék ruhás, vöröslő orrú cintányéros bohóc bandukolt, kézen fogva Gavi egyetlen Barbi babáját. Lábát húzva a sorban evickélt a féllábú Maci, ott úszott Moby Dick, és Willy a kardszárnyú delfin, majd rengeteg plüsskutya és plüsscica követte őket néma csendben haladva a nappali felé. Végül sarkon fordult King-Kong is, és hangtalan üvöltéssel keresztül vetette magát a korláton.

Gavi karjait maga mellé ejtve állt a szekrény mellett, és hirtelen lepergett előtte élete összes megaláztatása, szomorúsága, és a veszendőbe menő szeretete. Apja őrült tekintete, durva tenyere, édesanyja zokogása. A söröskupakok semmivel össze nem téveszthető pukkanása, a hányásszagú böfögések, és az éjszakai vizelések hangja. Gavi a szekrény mellé roskadt, és tenyerébe hajtotta fejét.

Odalentről tompa puffanás jelezte, hogy a hadsereg utolérte áldozatát. Gavi mélyet sóhajtott, és felemelte a földről a kedvenc nyuszis könyvét. Kinyitotta a kemény fedőlapot. Az első oldalon boldog nyuszicsalád mosolygott reá. A fiú az íróasztalon álló lámpára pillantott, mely halovány sárgára festette szelíd vonásait. Újra képes volt sírni.

2003. szeptember 23.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.