2011-08-23

Az alkotás “motorjai”

Suzuki Volty1998-ban jött az “őrület”. Egy kedves kollégám, Weisz Robi – aki jó barátom is lett – motorvásárlásra ösztökélt. A vásárlás napja választóvonalként szerepel életemben, hiszen addig rettegtem a sebességtől, kiszolgáltatottságtól. A fejem tele volt hangokkal: “hiába a bukósisak”, “minden motoros önkéntes donor”, “két kerék, nem négy kerék”, majd hirtelen alám robbant egy kis 250-es.

Természetesen jogosítványom nem volt hozzá, de olyannyira elragadott a hév, hogy nem nagyon törődtem az intelmekkel. Megvettem életem első motorját: egy Suzuki Voltyt. Betoltam a garázsba, és csak bámultam új hobbim első darabját. Mondanom sem kell olyan hamar kinőttem, mint óvodás a szandálját. Szégyenlőssé váltam, ha újdonsült motoros barátaim között megjelentem vadonatúj szerzeményemmel.

Másodikként Ő nyűgözött le

Másodikként Ő nyűgözött le

Három hónapon belül váltottam.

Maradtam az egyhengeres kategóriában, de nagyhangú, feltűnő, “röfögős” gépre vágytam. Második motorom Suzuki Savage, harmadik pedig egy kéthengeres, “kiherélt kipuffogós” dragstar lett.

Gyorsan meguntam

Gyorsan meguntam

Szerelem sokadik látásra

Szerelem sokadik látásra

A szerelem fellángolását követően rövidesen nyári zivatar hamvasztotta el az érzelmek parazsát.A záport egy Honda Shadow hozta, olyan hatalmas és fényes villaborításokkal, csillogó króm alkatrészekkel, amelyeknek köszönhetően estéket, éjszakákat töltöttem a garázsban, és csak őriztem motorom álmát. Ebben az időszakban már nagyobb túrákra is vállalkoztam, ahova magammal vittem számítógépemet, és esténként történeteimet írogattam. Szintén ekkortól – 2002-től – kezdtem verselni, és zsákszámra termeltem őket. A szarkazmus pedig az évek folyásával csak nőttön-nőtt.

2002-ben óriási változás állt be az életemben, mely komoly hatást gyakorolt írásaim témájára és stílusára is. Munkahelyet váltottam. Egy éven belül kétszer. Ezzel az idegnyugtató manőverrel hatalmas terhet vettem le vállaimról, és hasonló súlyút helyeztem el rajtuk. Igen. A stressz, fásultság, egyfajta agymosottság, életuntság cserélt helyet a pénztelenséggel. A multinacionális vállalatóriás juttatásait váltotta fel a községi iskola nyújtotta életcsomag. Így megy ez.

2003-ban egy kaptafára dolgoztam fel a “döntésképtelenségről” szóló novelláimat, melynek főszereplője egy kétszemélyiségű figura: Jigal, aki Gadi és Gavi is. Ez így érthetetlennek tűnik, de a három szereplő egyetlen ember, csak három különböző nevet adtam neki. A trilógiának ehhez semmi, de semmi köze. Annál inkább a lépéseimet indukáló, és döntéshozatalra kényszerítő emberekhez. Nos, ehhez az élethelyzethez új motor kellett. Egy bivalyerős, ami helyettesíti a bennem dúló gyengeséget. Egy túrázós, ami kimozdíthat a légüresnek tűnő térből. Egy vidám külsejű, ami elfedi az én ábrázatomat. Hetekig, hónapokig jártam a kereskedéseket, nem lehetett lelőni az internetes hirdetőportálokról, csak kerestem és kerestem. Aki pedig keres, az a mondás szerint talál.

Áldozat lett

Áldozat lett

Rengeteg munkát fektettem új motorom felújításába. A műanyag alkatrészeket, idomokat levettem, a törött, karcos darabokat javításra, a tömítéseket, gumikat cserére vittem. Hatalmas túradobozai nemcsak a ruházatomat, hanem akkor még komoly súlyú laptopomat is simán elnyelték, így új dimenziók nyíltak előttem. Túráztam, és írtam. Kiszakadtam a hétköznapokból, hogy megírjam a hétköznapi történéseket. Amit munkanapokon megálmodtam, azt a hétvégi – álomszerű – valóságban megírtam. Egy álló évig éltem így. 2004. november 9-ig.

Ebben az évben rengeteg gondolatot vetettem papírra. Novellák, versek és tervek születtek. Zakatolt az agyam, és csak hányta magából a történeteket. 2004. november 7-én úgy döntöttem, hogy az egyik tervet a Mátrában valóságossá elevenítem. A Klausztrofóbia című novella író főszereplője a Mátrában balesetet szenved, autójában reked, s miközben a legnagyobb testi fájdalmakat kell elviselnie, rátörnek gyermekkora árnyai is. A novella alapjai már számítógépem memóriájában voltak, tehát csak össze kellett rendezgetni, formába hozni. Mindezt Mátraszentistvánon, barátaim panziójában tettem. Terveim szerint, november 9-én be is fejeztem az írást, bepakoltam a motorba és a mátrai szerpentineken elindultam hazafelé. Amiképp a frissen megírt történet főszereplője is tette. Mintegy párhuzamosan haladtunk utunk célja felé, ha úgy tetszik végzetes célja felé.

Csodálatos reggel volt. November 9. lévén a reggeli pára az aszfaltra fagyott, így csak tíz óra körül sikerült elindulnom Etyek felé. Úgy terveztem, hogy lassan ereszkedve nézelődöm – nincs miért-kiért sietnem, hiszen a novellaírás már nem nyomasztott. A “Klausztrofóbia” ott pihent motorom csomagtartójában. Mátraháza után a Nyugati-Mátra meredek lejtőit követő szerpentinek kiegyenesedtek, lankássá váltak, majd az út hatalmas kanyarral fordult Sástóra. Csönd és nyugalom honolt, mégis eddig tartott az utam. Itt kapcsolódott hozzá írásom főszereplőjének sorsa az Én életemhez.

2004. november 9-én komoly balesetet szenvedtem. Tiszta, napos időben. Mindenütt csönd honolt. Hatalmas bal kanyarral ereszkedtem rá Sástóra. Előttem senki. Egy autó állt a sástói leágazásnál, látszólag figyelve a jól belátható útszakaszt. Nem mozdult. Már csak ötven méter választott el tőle, mikor lassan, szinte osonva elindult. Centiméterről centiméterre kúszott előre, végül teljes terjedelmével elém gurult egy rozsdaszínű Fiat. Az ütközés pillanatára emlékszem. Arra is, hogy az út melletti árokban esek-kelek. A baleset leglényegesebb pillanatai, a repülés élménye azonban eltűnt agyam egyik rejtett zugában.

Életem nagy szerelme ez az 1200-es XJR volt

Életem nagy szerelme ez az 1200-es XJR volt

Motorom emlékére rögtön írtam egy verset, mely ijedtségem leküzdésében is gyógyírnak bizonyult. Ahelyett, hogy életemből végleg kiirtottam volna a motorokat, rögtön nekiláttam a keresésnek. Tél lévén nőtt a kínálat, csökkentek az árak, így viszonylag gyorsan sikerült horogra akasztani a motorok cápáját, egy fekete XJR-t.

Újabb szerelem, újabb fellángolás, újabb kiadás. Egész nyáron jártam a világot, és szerkesztettem a szabadság indukálta történeteket. 2007-ben egy garda-tavi túrán döntöttem el, hogy életem kis emlékkupacait ráncba szedem, és könyvbe fektetem. “A kerítés” gondolata ekkor született meg.

Egy álom vége

Egy álom vége

A szezon végén újabb csere várt. Ez azonban sokban különbözött a többitől. Úgy éreztem, hogy a varázslat nem más, mint szemfényvesztés. Két világ kavargott bennem: a motor nyújtotta szabadság és az egyedül motorozás magánya. Varázslatos utakon tekeregni, térdig dőlni a szerpentinek kanyarjaiban, az út fölé boruló fák árnyait figyelni, villámgyorsan gyorsulni, és visszalassulni: a motor kiemelt a földi lét dimenzióiból és újabbakat csillogtatott előttem. Szemfényvesztésnek éreztem, mert míg a családom közös utak élményeit mesélték nekem és egymásnak, addig én a bukósisak szüntelen surrogásától övezve magányosan róttam a végtelen aszfaltcsíkokat.

Utolsó gépem a motorok túraikonja volt. Egy tíz éves, sárga TDM zárta a sort. Azt hiszem végleg.

Köszönöm a figyelmet

Csizmadia Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.