2011-11-25

A szerencsés

Szerencsés         Rengetegen álltak a beszállásra várakozva. Mindenféle és fajta, színes és fehér bőrű, alacsony és magas – sőt feltűnően langaléta, – sovány és hízásra hajlamos asszamjelölt figyelte a hangosbemondót, melyből szabályos időközönként férfias női hang robbant a sorakozók közé. A hang neveket sorolt, akik beléphettek a Csőbe. A legnagyobb tumultus a Cső bejáratánál tolongott, ahol megannyi kapu nyílt és záródott, elnyelve az asszamturnusokat. A kapuk fel-le mozogva adtak új és újabb helyeket a tömegnek, melyek kiscsoportokban tűntek el a Cső mélységes bugyraiban. A Cső fala átlátszatlan műanyagnak tűnt, azonban akik beléptek a bejáratokon, azok semmit sem érzékeltek a határokból. Odabent az élet határtalan és szabad volt, egyedül az Írás adta programozás szabott kereteket az asszamok fejlődésének. Az Írást mindenki egyenként vehette át az Asszamügyi Minisztériumban, majd a programterv keretei közt magáévá kellett tennie. Miután az asszamok közt voltak kifejezetten ostobák is, a programozás a régmúltban rendkívüli energiákat vont el az Asszamügyi Oktatási Központ munkatársaitól, és sokszor kaotikus állapotok alakultak ki a Cső belsejében. Ennek kiküszöbölése érdekében a minisztérium személyre szabott nevelési mágneskártyákat alkotott, melyeket az asszamok agyába töltöttek le. Ennek volt köszönhető, hogy a legprimitívebb asszam is a Terv alapján vitte előre legyártott életét.

         Az Írás nem volt más, mint az élet személyre szabott boldogulási tervezete. Erkölcsi normák, gondolkodási sémák és emocionális beállítás bonyolult egyvelegeként töltődött le a fiatal asszamok agyába. Gyakorlatilag nem volt más, mint az élet ízletes uzsonnáscsomagja. Karrierek fejlődtek és buktak el, barátságok szövődtek és szakadtak ízekre, szerelmek ébredeztek és fásultak bele az életprogramok utasításaiba. Voltak olyanok is, akik nem szenvedtek, ám olyan chipek is készültek, amelyek csupa fájdalmat okoztak asszamtulajdonosaiknak. Az Írás szent volt, de nem sérthetetlen. A mágneskártyák ritkán meghibásodhattak, és ha a belső elhárítás szakemberei későn reagáltak, akkor végzetes változás állt be az asszam egyéni életében. Szemvillanásnyi időt kaphatott a Megvilágosodásra.

Történetem ide torkollik!

         Az SKK a Cső leghatalmasabb gyorsétkeztetési hálózataként folyamatosan asszamoktól hemzsegett. Nagyok, fényesek és hihetetlen drágák voltak, bár ezek a tulajdonságok a nép egyéneinek agyában nem tudatosulhattak. Útba estek és kész. Sosem gondolkozott senki azon, vajon mit takarhat a cégnév három betűje. Pedig a megfejtés minden egyes kiadott menü ár-érték arányában ott pihengetett, és kacagott nagyokat a korgó gyomrú távozókon. A gazdagabb asszamok minden étkezésüket a hálózaton belül bonyolították le, hiszen jól festettek a sznobizmussal átitatott bútorok közt, iszogatva a vidám színű hűsítőket, pipafüstbe burkolózva, és hangosan beszélgetve. Az SKK minden kényelmet és diszkréciót biztosított, melyet ezen fontos asszamegyedek igényeltek.

         A legnagyobb SKK az NLk és az Ólgusz kanyarulat kereszteződésében állt. Naponta több száz éhes asszam látogatta és ez így volt a PAH napján is. A Csőben minden nap kódszámmal rendelkezett, melyet odafent az AM-ban találtak ki. A legokosabb asszam-matuzsálemek már fejből kenték-vágták az esztendő minden egyes napjának kódjait, azonban a betűjelek számukra sem váltak sosem világossá. Nem kérdeztek, nem kutakodtak. Csak éltek. Fejükben a programmal.

         Az étterem színes neonjai szinte vakító fényt lihegtek ki hosszanti üvegtestükből, a falakra szivárványszerű íveket varázsolva. Legalább ötven fali kandeláber egészítette ki a fényáradatot, melyek a kovácsoltvas asztalok fölött díszlettek. A padló nemes csempeburkolata csillogott-villogott a friss takarítás nyomán, sehol egy sáros lábnyom, sehol egy leesett hamburgerfalatka nem zavarhatta a rend képzetét. Az asztalok körül ebédadagjukat fogyasztó, és trécselő asszamok üldögéltek.

            Sotrab tekintete végigpásztázta az étterem asztalait, és nagy megelégedésére a hátsó fertályon néhány üres asztal hívogatta magához. Miközben megközelítette ülőhelyét, kurta biccentésekkel köszöntötte az étkezőket, majd óvatosan a puha, párnázott székre huppant. Úgy vélte, hogy a közelben egyetlen, nálánál szebb külsejű asszamhölgy sem étkezik, ezért látványos, cseppet sem szerénykedő mozdulattal keresztbe rakta hosszú, karcsú combjait. Szoknyáját gyakorlott mozdulattal megigazította, ezáltal feltárult combfixe felső csipkemintázata. Zavart asszamtekintetek cikáztak a légtérben, és ez halovány mosolyt csalt Sotrab csontos, szoláriumbarna arcára.

         Óvatos mozdulattal retiküljének belső zsebzugába nyúlt és fehér, íratlan borítékot húzott elő. Ujjbegyeivel finoman végigsimította, majd érzékien feltárta a boríték száját. Odabent fehér, nyomtatott betűkkel teletűzdelt írás fogadta. Sotrab előhúzta a levelet, és reszkető boldogsággal olvasni kezdte.

Tisztelt Asszam kollegina! 

Örömmel értesítjük, hogy Ön megérkezett életterve következő állomására. Erkölcsileg sikerült megerősítenünk – elősegítve pályája ilyetén alakulását –, és emocionálisan is átdimenzionálva érezzük teljes személyiségét. Ezen felül úgy tartjuk, hogy Önnek sikerült beleolvadni a Cső nagyszerű életébe, annak hasznos tagja, vagyis elnyerte az ÉBT díjat Minisztériumunktól. Jelezzük, hogy a következő állomás – melyet reményeink szerint még ebben az évben elér – az MFT lesz. Ezen levelünket továbbküldjük számos ÉBT díjasnak is, valamint láttatni akarjuk az összes MFT-sel és nem utolsó sorban a végső megtiszteltetés fázisába került EÉH díjasokkal is.

Mindemellett fizetését 25%-kal kívánjuk növelni, szolgálati autóját pedig 6 légköbméteresre cseréljük. Munkaidejét ezen levél olvasatakor az Íráscsipje azonnal átállítja, és 16 órában minimalizálja. Sikereihez gratulálunk, és továbbra se feledje Istenünk örökérvényű bölcsességét, miszerint:

         A Cső az Élet!

Üdvözlettel: Minisztérium

         Legalul a pecsét biztosította Sotrabot az írás valódiságáról, valamint mellékelve az új gépkocsi fényképét is a kezébe vehette. Gyomra tájékát csövöntúli boldogság marcangolta. Legszívesebben megölelt volna mindenkit, a keblére szorította volna munkahelyét, ahol számos küzdeni tudó asszam kolléga került így jóval az Ő új pozíciója alá. Lassan visszacsúsztatta a borítékot a tömött retikülzsebbe, azonban megakadt az ott tanyázó értékét vesztett papírhalomban. Sotrab kiemelte a kis kupac fecnit, és egyesével a lábánál kushadó szemetes kosárba szórta. A régi autó fényképével kezdte, mely szánalmas 4 köbméterével máris megalázóan póriasnak tűnt. Kidobta régi telefonregiszterét is, hiszen a benne szereplők többségével már nem tartotta a kapcsolatot. Sokan más Csőfolyosóba kerültek, sokan Sotrab fejlődési üteme alatt maradtak, néhányan pedig lemorzsolódtak. Az új regiszterben kizárólag ÉBT-sek, MFT-sek és EÉH-sok sorakoztak egymás alatt. A következő fecnitömeg versekből és irodalmi írásokból konglomerálódott, melyekkel Sotrab sosem értett egyet, hiszen ostoba asszamellenes rigmusokat és asszammentes erkölcsiségeket sugalltak. A két asszamgyermek fotója is a kuka mélyén landolt, de őket megelőzte egy szánalmasan ölelkező családi fénykép, mely már ki tudja, mióta zötykölődött a retikül mélyén. Néhány recept, és Írásidézeten kívül minden adekvát helyére került, így már kényelmesen elfért odabent a kinevezési okirat.

         Sotrab bekapott néhány agyonsózott krumplirudat, majd asztalkáját elhagyva az ajtóhoz sietett. Kifelé menet sokan biccentettek felé, de Ő már senkire nem tudott úgy nézni, mint negyed órával előtte. Agytekervényeit kizárólag a három betűből álló új kódja töltötte ki: ÉBT.

         Odakint verőfényes napsütés fogadta, mely testét, lelkét átjárva boldogságot kölcsönöztek Sotrabnak. Fénytől csillogó szivárványhártyáit a szemközt emelkedő ódivatú négyemeletes házra emelte, és úgy döntött, hogy útját hatalmas árnyékában folytatja. Munkahelye négysaroknyira volt az SKK épületétől, így csinos lábacskáit egymás után vezényelve megindult a hőségben. Agyát továbbra is a sikeres ÉBT töltötte ki, bár sem erőt, sem energiát nem óhajtott fordítani arra, hogy megfejtse a szóösszetételt. Alig ért a nagy épület által alkotott árnyékba, mikor alig hallható surranás hallatszott valahonnan a feje fölül. Sotrab nem óhajtott tudomást venni a hang keletkezésének okáról, így lépteit nem gyorsította, és nem is lassított a tempón. Táskájában ott lapult a kinevezés, a 6 köbméteres szolgálati autó fényképe, és a mérhetetlen üresség. A régi, használhatatlan fecniket az SKK kukájában hagyta, bár a messzemenőkig programozott agyhalmaz a mögöttes információkat képtelen volt értelmezni. Csak ment előre és előre, hajtották a kontrakcióba ugró és elernyedő lábizmok. Csak ment, és ment.

            Az árnyékos ház tetejéről lehulló ósdi cserép Sotrab koponyájának parietális és frontális csonttalálkozását célozta meg, és olyan elementáris erővel zúzta be, hogy a csontszilánkok a fehérállományig beékelődtek az agy szánalmasan süppedős halmazába. Sotrab összeomlott, mint egy fémgolyóval bombázott régi épület. Púderporos arca az aszfalt testébe csapódott, ajkának finoman kontúrozott duzzanatáról négyzetcentiméternyi rúzsfolt költözött egy folyócsiszolta kavics sarkára, mely így viccesen tarkává változott. A retikül szánni való rongykupacként bucskázott az úttestre. Sotrab masszaként mázolódott szét az SKK épülete előtt.

         Furcsa érzés volt, hogy hóna alját idegen kezek markolásszák, de miután nehezen tért vissza a normálisnak hitt kerékvágásba, nem hadakozott ellene. Jött, aminek jönnie kellett. A feje kóválygott, mintha öt üveg sör, és két órás alvás után kelt volna fel, de igazi fájdalom nem marcangolta koponyáját. Hajának dús erdejéből orrtöve irányába keskeny vérpatak ereszkedett le, de semmi különöset nem érzett. Hát persze, hogy semmi különleges nem érződött végtagjaiban, hiszen kezeit és lábait sem volt képes mozgatni. Zihálva szusszant egyet, majd felsikoltott. Semmi sem mozgott, ami addig előtte előre-hátra mozgatta. Semmi. Sotrab fejében hirtelen a kukába dobott fotók jelentek meg, majd rövid repkedést követően elenyésztek. A család, a gyermekek, az autó és még sok-sok kép kavargott egyvégtében. Tekintetét a távolban pihenő retikül felé fordította, majd sugárban hányni kezdett. Minden a felszínre bukkant, amit az SKK-ban fogyasztott. A krumpli, a tejeskávé és a hamburger laza csomóban konglomerálódott az aszfalton, majd jött a vér, fogzománcdarabok és némi nyálcsurranat is. Öt szóval: Sotrab mérhetetlenül rosszul érezte magát.

         A nő újabb sikkantást eresztett meg, mikor rádöbbent hogy fejében az Íráscsip is megsérülhetett. Csupa balga gondolat öntötte el fájdalmasan zakatoló elméjét. Első sorban azt furcsállotta: SKK azt jelenti, hogy ’sok pénzért kevés kaja’. Ki a narrátora ennek a mondatnak? – kérdezte magától, majd fájdalmasan elmosolyodott. Rádöbbent, hogy ez nem más, mint egy csapnivalóan primitív szóösszetétel. Ezzel párhuzamosan kékes fénybe burkolózó azzuri étterem képe öntötte el agyának fáradt zugait; no meg platánfák tövében muzsikáló mediterrán zenekar és táncoló gyermekek, akik édesanyjuk kezét szorongatva suta, ám mégis megindítóan bájos mozdulatokkal igyekeznek engedetlen testükbe ritmikát kényszeríteni. ’Csodálatosan cirógató a nyár esti szellő és a gitár pendülése’ – mosolyodott el magában Sotrab, ahogy az NLk és Ólgusz sarkán hevert a nagy ósdi épület árnyékában. Fejének újonnan kreálódott nyílásából setét vér szivárgott, és terült szét a járda porát itatva. Hirtelen újabb gondolat bódította el, talán még az előzőnél is viccesebb. A kinevezésének betűjele villant, olyan élesen, mint a hegesztőpáka végén sercenő ívfény. ÉBT, vagyis Érzéketlen, Barátságtalan, Törtető. Hát ezt jelenti a három nagybetű! Érzéketlen, és barátságtalan, meg törtető. Mi is a következő állomás? MFT? Vagyis Mindenkit Földbe Taposó? Ez vicc? Sotrab az összeomlás határán volt, mintha valami idegen bolygó sugárzott volna számára meglepő, és félelmetes információkat. Megint a családfotó ugrott be, majd mosolygó asszamgyermekei. Ők már a kuka mélyén hevertek, néhány ketchupos tálka és zsíros hasábburgonya társaságában. Sotrab felzokogott. Már nem akarta megtartani újdonsült telefonregiszterét sem, melyben nem csak MFT-k, hanem sokkalta felsőbbrendű EÉH-k is sorakoztak rendezett sorokban. EÉH-k, vagyis Elfásult, Értelemmentes Hullazsákok. ’Hát ez a jövő, hát ezt takarják ezek a fránya, kódolt üzenetek? Ez az asszamélet csírája, iniciálisa, origója? Ezt tolja az Írás az asszamok életútjába? Ez a Cső tartalma?

         Sotrab fájdalmasan felnyögött! Félkönyékre ereszkedett, és körülnézett. Az SKK fényes épülete lassan megszürkült, és szánalmas hurkakimérő kioszkká formálódott. A 6 köbméteres autók óvatosan kikerülték a tumultust, és a következő pillanatban a ködbe vesztek. A felhők a mélybe buktak, majd a földdel összeolvadva megszürkültek. A Cső végtelen fala Sotrab felé mozgott, mint valami sebesült anakonda, és már nem tűnt sem biztonságos, tágas teret engedő határnak, sem pedig igazinak. Sotrab vágyakozva tekintett a Cső falára, mely áttetsző hártyát alkotva vonta be a horizontot. Sotrab átlátott a falon, és elmosolyodott. A következő pillanatban fájdalmas sercegéssel meghasadt a szíve. Az utolsó kép egy sokszor alkalmazott kódjel volt: PAH. Ennek megfejtése vésődött Sotrab utolsót szusszanó lelkébe. Primitív Asszam Horda?

Ki az a minisztérium?

És mit takar az élet?

A Cső lassan szippantotta magába az ifjú asszamok sokaságát, ajtói vadul szelektáltak asszam és asszam között. Az élet nem állhatott meg! Sotrab csak egy volt a szerencsés asszamok között. Csak egy szerencsés asszam!

De mit is jelent az, hogy asszam?

2003. július 29.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.