2011-11-29

A választás

A választás.

Történt egyszer, már én sem tudom!

Bár gondolatim végigfutom,

Történt egyszer kába éjjel,

Holdfény csókolt csaló kéjjel.

Ósdi-ősi kövek között holló várban,

Gőz duzzadt a szamovárban.

Gőz duzzadt e haló várban!

 .

Fény imbolygott bolygó pályán,

Tétovázott az asztal fáján,

Majd vihogva csusszant ama párra,

Ki várva várt a szamovárra.

Lábak járták vesztve vadul

Vitustáncuk amott alul,

Haláltáncuk járták vadul.

 .

A vesztesekkel szemben állva,

Csuklya csusszant csupasz vállra,

Ám köd lepte be setét testét.

Szemeikkel vadul lesték,

Szóra nyílva, mit szól szája,

S mi célt szolgál hű kaszája,

Pazar élű hű kaszája?

 .

Kit vigyek el? – kérdi végre,

Hisz dolgom vinni, elvégre

Rácsúsztatok a vékony jégre.

Ki így, ki úgy ér a végre,

Nos kit rángassak az alvégre?

Ki könyörög: – Még ne, még ne!

Ki bizonyít, mielőtt elégne!

 .

Testem szilaj csikó! – szól a testes.

Harcban csak elmém lehet vesztes!

Vidd el ezt a nyamvadt nyüvet,

Kaszáltassál véle füvet!

Mit tud ez a balga bamba,

Ki pénzmag híján megy a bankba?

Nincstelennek nincs is hangja!

 .

Ide figyelj csuklyás ember!

Megveszlek, hisz pénzem tenger!

Vad óceán, gazdag öböl,

Mit elképzeltél eléd ömöl!

A gazdagságot csak szítod s szítod,

Ki eléd gördül letaszítod,

A gyengébbiket letaszítod!

 .

Ekként szólva járt a szája,

Ám csuklya libbent hű kaszára,

S csend csusszant be síkos testén,

Mint réti csiga párás estén.

Csak a forró tea buggyant néha,

S nyögött kéjjel, mint nő, a léha.

Hazug az asszony, hogyha léha!

 .

Szakáll sercent a kába csendben.

Hangcsillag a bálteremben,

Ahogy ujjak túrtak, túrtak-fúrtak,

S a szőrszigetben megvadultak.

Bölcs tekintet kúszott széjjel,

S fény borult a várra éjjel.

Bölcs nézett fel hő’ tökéllyel!

 .

Kezem remeg, gyomrom émelyg,

S gondolatim csalfán kéjelg,

Hisz veled szállni volna kedvem,

S kiszívhatnád életnedvem!

De megállj! Szót hintett ujja.

Visszatérhetsz újra és újra,

Emlékezz ez intő ujjra!

 .

Ki vagyok én, s mi a célom?

Mi volt pajzsom, s mi acélom?

Ezt megtudni, élj e Létben,

S a halált hagyd Letétben!

Félni tőled sohsem tudnék,

Ám árkon-bokron átalfutnék,

Ha néked Létet adni tudnék!

 .

Egy pisszenetnyi csendet hagyva,

Tea csurrant vasharangba,

S korty csusszant le a száraz gigán,

Mely érdes volt ám életvidám.

Majd felpillantott a fáradt szempár,

Úgy ahogy azt Hóhér nem vár!

Settenkedő okos szempár!

 .

Vékony testem, rossz a szemem,

Mégis mondod: Kell ez nekem!

Kezdte a bölcs lenge-lazán,

Ám torkán akadt szója, az Ám!

Hisz kasza suhant pihe-puhán,

S vágást ejtett a vékony ruhán,

Vér csurrant ki bőre zugán!

 .

Tested rémes, sovány! – suttog a Halál.

Az ember lépten-nyomon jobbat talál.

Szemed tompa, kopasz fejed,

Ám Léted nem ez, elfeleded!?

Nem vigasztal keskeny izmod,

Nem kell bennük bízva-bíznod!

Poraidban nem kell híznod!

 .

Mi nékem vigasz, az ott ül belül,

Tűz, tornádó mely, ha ritkán elül,

Szélcsend honol e viharszemben,

Béke csillog ez hűs veremben!

Erről regélj Bölcs bölcs anekdotát,

Add az elméd, mit Isten rótt rád!

A Lelkedet, mit Isten rótt rád!

 .

Szólott a Bölcs: – Mi a szeretet?

Kit átölelsz és ölelni szereted?

Kinek Lelke Lelketek közös pontja,

Ki hő figyelmével Lelked bontja.

De Ő is test, csakúgy mint magad,

S ki emberré lesz bűnbe ragad!

Kit szeretsz magára marad!?

 .

A magány szép, ám a bús magány nem!

Ha megbocsátok, s szerelmem átélem,

Lelkünk becsurran a közös halmazba,

Mint gőgös tél az ifjúi tavaszba!

Hát ez a szeretet hideg Halál,

Mely zord fagyban is meleget talál!

Egy érzés, mit a Halál meg nem talál!

 .

Beszélj a Családról! – morgott az Árnyék.

Poharadba töltök, mondókáddal várj még!

Azzal csészét kapott fel a Halál,

Gőzt buggyantott a fényes szamovár!

S korty csusszant le a száraz gigán,

Mely ékes volt és életvidám!

Alázatos, ám életvidám!

 .

A családról, Halál, te sokat tudhatsz,

Ám tudásodért biz’a versenyt futhatsz,

Ha nem sejted, hogy kit mért viszel,

Ha a büntetésben jobban hiszel,

Akkor tévedsz! A család nem csorda!

Munkád okán nem esett csorba!

A család Egység, nem áll sorba!

 .

Ha meddőn állsz, kutatva sírokat,

Még nem érzed, ha anyakéz simogat,

S nem csókoltál láztól rózsás orcát,

Becézgetve húsát s mindenik porcát!

S megannyi percért hálaimát rebegsz,

Melyet a Családban boldogságban lebegsz!

Ameddig engedsz, lelkük mélyén lehetsz!

 .

Befejezni éltem, bizony nem félek!

Nem te döntöd el vajon eleget élek!

Mit Te megkapsz, véres plazmatest,

Ereim fonnyadók, orcám is rosszul fest!

Ám ha nem vagy rest, reám figyeltél,

Lelkem csúcsából tanulva tért nyertél!

Tanultál és bölcs lettél!

 .

A barátság szeretet, a szeretet család,

Halálnak lenni munka, ereje csalárd.

A bölcsesség tudás, a Tudás az élet,

Mely késen a szeretet köszörülhet élet!

A Te szereped fontos! Ne érts félre!

Bíborfényt varázsolni ez éles késre!

Epilógus vagy! Értsd meg végre!

Elég volt Bölcsem, az utolsókat szóltad,

Tanultam belőled, amint azt jósoltad!

Itt hagyom e pondrót! – mutat a másikra,

Ki erszényét babrálta unottan ásítva,

Nem lesz napja, mikor boldog lehet,

Elkobzom tőle mi nála érték lehet!

A Halál barátom, csupán ennyit tehet!

 .

Most jer velem bölcs, mutatom az  utat,

Mely utat lelked mélye kezdetektől kutat!

Téged akarlak, hisz rajtam átláttál,

Hajlékony az elméd, mint serkenő nádszál!

Elviszlek e várból! De tudod, elvégre

A halál az életnek csak pillanatnyi vége!

A Vég a Jövő Lét letéte!

Azzal elballagtak némán, nem is néztek hátra,

Nem gondoltak többé az ostoba barátra.

Ő csak merengve bámult maga elé,

Többé nem került a kasza elé!

Ám ósdi-ősi kövek közt holló várban,

Újabb gőz duzzadt a szamovárban.

Gőz duzzadt ez haló várban!

 .

2003. február 04.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.