2011-08-21

Családrajz

Ha a verseket, novellákat valahova kötni szeretném, akkor feltétlenül előtérbe kerül a családom. Szinte valamennyi tagja.

Edus

Edus

Edina, a feleségem, aki néhány versben és novellában főszereplőként jelenik meg. Éleslátó, komoly ember. Ütésálló. Sőt, a meteorraj-becsapódást is kiválóan bírja. A belőlem kirobbanó türelmetlenség-áradat nap, mint nap ostromolja kőkemény felszínét, és csak nagy ritkán szakítja át a tűrőképesség burkát. Akkor aztán előbukkan belőle is egy másik világ, én pedig előkapom a tollamat, és leírom, amit látok. Csodálom őt magam miatt!

__________________________________________________________________

Ráhel

Ráhel

Ráhel, a (kis)lányom, akihez fogható érzékeny, galamb-lelkű gyereket még nem láttam. Sosem fecseg a felszínen, megfigyel, elemez, értelmez. Rendkívüli memóriáját, éleslátását vélhetően Edinától, érzékenységét, türelmetlen mivoltát, depresszióra való hajlamát valószínűleg az én genetikai készletem indukálta. Velem kapcsolatban különösen szenzibilis, hibás döntéseimet jelzi, majd félreáll. Neki köszönhetem a “Darázs” című novella alapötletét, valamennyi illusztrációját, és azt is, hogy gyermekként elolvasott egy olyan víziót, amely félelmet ébreszthet egy korabeli lánygyermekben. Azt is megköszönhetem neki, hogy megbocsátott érte. Kapcsolatunkat csakis a “mély” jelzővel jellemezhetem, bár az utóbbi időben – a bennem kialakult nihil miatt – nehezen kapcsolódunk egy hullámhosszra.

__________________________________________________________________

Márk itt 16 évesen

Márk itt 16 évesen

Márk, a fiam. Első kötetem címadó novelláját “A Kerítés” címmel Ő, komoly szívbetegsége, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi érzelem, gondolat, félelem szülte. Márk születésekor kiderülő rendellenesség ugyanis gyökeresen megváltoztatta addigi életünket, és új s még újabb rejtett tulajdonságainkat tette próbára. Edina megtanulta a mindenek feletti törődést, én elsajátítottam az önfegyelem alapjait, Ráhel pedig a feltétlen szeretetet. Márk is megtanult valamit: küzdeni az életéért. Mérhetetlen érzékenységét műtéte utáni első napra vezetem vissza. Meggyőződésem, hogy olyan tapasztalattal bír, amelyet én megfogalmazni sem tudnék. Azért megpróbáltam.

_________________________________________________________________

Anyu és a gyerekeim

Anyu és a gyerekeim

Édesanyámnak köszönhetem, hogy néhány alkalommal be kellett látnom: az elvek, a belénk ültetett nevelési chipek sokszor erősebbek, mint a megszerzett tudás. Sajnos korán maga mögött hagyta az életet, pedig Isten bizony bebizonyítottam volna neki az ellenkezőjét. Kishitűsége, érzékenysége mély emberséggel párosult. Halálfélelmét, és komoly fájdalmait hajszálgyökerestül elültettem néhány versben. Anyu legérdekesebb tulajdonsága érinthetetlen testi mivoltában mutatkozott meg. Úgy rettegett az öleléstől, mintha lángcsóvák csaptak volna fel az ölelő mellkasból. A kívül-rekedt embernek ez a viselkedés hidegnek ridegnek tűnhetett. Ha jobban meggondolom, akkor talán így védekezett, így védte saját belső várait. Sok-sok pénzt adnék érte, hogy még egyszer megölelhessem. Anyu még a hatvan évet sem érhette meg.

______________________________________________________________________

Apu és Ráhel

Apu és Ráhel

Aputól a racionalista gondolkodás vetőmagját kaptam. Szó, ami szó hiába ültettem el, az én földemben fejlődő csírából nem lett pompás növény. Azt hiszem, hogy nálam inkább a szarkazmus burjánzott dzsungellé. A tiszta racionalizmus, a gyerekkorom és a világ történései, az emberek megismerése és az ostobaságtól való félelem szülte a bennem tomboló racionalista-torzszüleményt: a cinizmust. A Döntés című trilógiában szépen kicsúcsosodik. Aki leül Apuval beszélgetni, úgy áll fel utána, hogy kapott valamit. Elképesztő éleslátását, nyugodt, elemző stílussal párosítja. A dolgoknak sosem csak egy oldalát vizsgálja, hanem igyekszik körbejárni azt, hogy helyes következtetést vonhasson le. Anyu halálát követően sokat változott. Még nyugodtabb, még elemzőbb lett.

_____________________________________________________________________

Tamás

Tamás

Tamás, az öcsém. Nehéz jellemezni a kettőnk között kialakult kapcsolatot. Sok mindent kaptam tőle, mely ajándékokat több versben és egy nagynovellában is kicsíráztattam: karaktert, pozitív és negatív tulajdonságokat, odafigyelést és közönyt. Testvérekként tűz és víz vagyunk. Ő él, lángol – én halott vagyok és dermesztően jeges. Más emberekkel kapcsolatban kiválóan lát, önmagával szemben néha megvakul. Én vakként látok dolgokat. Érzelmi léte egy napon belül is óriási utat jár be. Az egyszer biztos, hogy a pokoltól a mennyországig egy teljes kört.  Sokat köszönhetek neki.

______________________________________________________________________________________

Andi

Andi

A képen Andi, a nővérem épp szivarra gyújt. Gyerekkori testvéri emlékeim döntő többsége hozzá, és személyéhez kapcsolható. Igazi renitensként viselkedett, makacs volt, és a végletekig bátor. Olyan tetteket hajtott végre, amelyeket én sosem merészeltem volna. Az általános iskolában nagyon sokat tanultam tőle, hiszen a családi szigor ellen példaértékű háborút vívott, és már ekkor előbukkantak belőle azok az erények, amelyeket később, és ma is kiválóan kamatoztat. Szorgalom, fifika, odafigyelés. Gyermekkorunkban tűz és víz voltunk. Mindig odafigyelt rám, bár sosem vett igazán komolyan. Később házszomszédok lettünk, így gyerekeink növekedését közvetlen közelről figyelhettük. Anyu halálát megelőzően aztán hosszú-hosszú időre megszakadt a kapcsolat. Felégettük a közös országot, de még a végvárakat is. Ez komoly nehézségeket okozott a későbbi közeledésben. Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy újra testvérek leszünk, és a szétrombolt kapcsolat elemeit elkezdtük összeragasztani. Jelenleg ebben a “kapcsolati házban” felépült a nappali, így legalább le tudunk ülni beszélgetni. Rengeteget tanultam Tőle, és Belőle. Újra szeretem őt.

 

 Csizmadia Gábor

2015. július

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.