2011-11-29

Fejlehajtva

Rita Roberts: Head down

Rita Roberts: Head down

.

Látni akarom az eget!

Sikoltok a kavargó porban.

Mert láttam már eleget

A tüzet hányó vad pokolban!

Látom a fáknak törzsét,

Szürkék, hidegek, kemények.

Ám nem látom a lombnak zöldjét,

Hol ott cikáznak az égi fények.

.

Látom a szablyát, a kardot,

Szívet nyaló vörös repeszt,

S holtak felett vad akarnok

Vállán nyugvó álnok kereszt.

Látom a szemet, száraz szájat,

A mélyben marcangoló éhet.

Bűzös szellő járja a tájat,

Zörgő csonton bús enyészet.

.

Látom az anyát, riadt lelkét,

A karján csüngő apró testet.

A mélybe süllyedt bús szerelmét

Ki a Létből nyomort festett.

Látom az erdőt, s látom őt is,

Kinek markát fejsze edzi,

Felbőg a fűrész, sikkan a kőris,

Lombját a penge földre metszi.

Látom a várost, massza liheg,

Nap bukdácsol a vagyon élén.

Ám esténként csak magány piheg

Minden pazar szoba mélyén.

 .

Nézem az embert, de nem látom!

Csak a küszöbén szűkölő ebet.

A szeretetet – vajh – hol találom,

Hogy kiirtsam a gyűlöletet?

A lelkek végtelen ménese széles,

Szabad réten vad vágtába foghat,

Ám karcsú karámban veszélyes,

Gyilkos takarmányt ropogtat.

Hol jár az Isten, hol van menedéke?

Bús magány miért őriz családot?

S ha szablyával kísért a béke,

Miként simítja keblén e világot?

 .

Hazug az Ember, halott az isten!

Nincsen bolygó, s kihunyt a fény!

Patkányhadat látok a kincsen

Remegve rágni száradt reményt!

 .

Olvad a Föld, zsugori zöld pont.

Véres talajon sistereg az Ég!

Távolba bújt a kék horizont,

És eltűnt minden istenség.

 .

Végre látom az égnek fényét,

S nem bánt lábaimnál látni.

Ám tudom, hogy e szerény Lét,

Nem fog békét találni!

2005. május 11.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.