2012-02-10

Harmadik fejezet – 1.szakasz

Fül3:1

Brooklyn, Flatbush Avenue

Ramirez a kocsmából egyenesen egy éjjel-nappali üzletbe tartott, hogy lankadó mámorát újra felszítsa. Öblös zsebeiben turkálva összeguberált négy dollár ötven centet, s morogva az álmos eladófiú markába öntötte, aki az összecsendülő pénzdarabok hangjára egészen felélénkült. Zsákmányával, egy üveg gyatra minőségű vörösborral átbaktatott a kihalt úttesten, s a kocsma sarkához lapult. Hüvelykujjával rutinosan benyomta a borosüveg dugóját, majd elégedetten a járdára köpött. Ütött-kopott órájára pillantott, de azon alig lehetett kivenni, hogy hány órát mutatnak a kajla mutatók. Nagyot húzott italából.

Ramirez kora gyermekkora óta megszokta, hogy minden áldott nap megnedvesíti torkát néhány palack olcsó sörrel, vagy két-három deci méregerős tequilával. Szülei fiúk megszületése előtt érkeztek Mexikóból, duzzasztva az amúgy is katasztrofális nagyvárosi munkanélküliséget. Apja egy brooklyni építkezésen dolgozott, azonban egy forró, nyári délelőtt egy tekintélyes méretű házgyári elem alatt lelte halálát. Anyja – a „szépséges” Amanda – löttyedt testével kereste a betevő falatot. Ramirez arcára minden alkalommal mosolyt csalt, ha arra gondolt, milyen szakadt pasikba ütközött reggelenként a fürdőszobához vezető folyosón. A hálószoba előtérének fadeszkás padlóján a szakadt harisnya, bűzlő és foltos magas sarkú topánka, anyja fekete „munka-bikinije” húgytól foltos alsóneművel alkotott laza konglomerátumot.

Javarészt melósok, leszakadt értelmiségiek alkották anyja repertoárját, így nem ment csodaszámba, ha a nemibeteg-gondozóban heti rendszerességgel elő kellett bányászni Amanda beteg-kartonját. Miután Ramirez nem kis nehézségek árán kijárta kötelező iskoláit, ott kerülte a munkát, ahol csak tudta. Naphosszat Brooklyn utcáin őgyelgett apjától örökölt, napszítta – valamikor talán khaki színű – vászonnadrágjában és átizzadt atlétatrikójában. Ha valamit megkívánt, azt gondolkodás nélkül magához ragadta. Szerelmesnek sosem érezte magát, ettől függetlenül késő estétől kora hajnalig csak a feromonszag hajtotta. A nagy számok törvénye szerint néha-néha sikerült elcsípnie egy-egy ínyére való nőt, és addig nem eresztette ki a markából, míg meg nem tette „kötelességét”. Dorothy nagyon tetszett Ramireznek. A lány izgatta, s felhevült tőle, mint egy villanyrezsó, mert nem adta magát olyan könnyedén, mint a többi bige.

 

Arcán sárgás fény suhant át, ahogy a gyufa sercegve fellángolt, s meggyújtotta olcsó cigarettája végét. Elégedetten slukkolt, mélyen leszívta, és élvezte, ahogy megszédül a füstből felszívódó nikotintól. Borostás arcából két parázsló éjfekete szem fürkészte az ivó ajtaját, s alig várta, hogy Dorothy végre felbukkanjon. Lazán egy villanyoszlopnak dőlt, mely brooklyni koncerthirdetésekkel volt körberagasztva. Vastag körmeivel kapargatni kezdett egy Rolling Stones plakátot.

.

Az utca túloldalán fekete árnyék jelent meg.

.

Woodbridge, Wilson háza

 Berry Wilson úgy feküdt az ágyán, mint egy öles farönk, melyet most fűrészeltek ketté, és illesztettek a farakás tetejére a többi rönk közé. Agya mély deltahullámokat sugárzott, s nyomtalanul eltűntek az előző hónapokban tapasztalható béta fázisok. Nem álmodott. Végre egymaga alhatott.

.

Brooklyn, Flatbush Avenue

Dorothy Sampson hosszú léptekkel kifordult a gyengén kivilágított utcára, ahol az egyedüli erősebb fényt a non-stop üzlet cégére szolgáltatta. Ösztönösen átvágott a bolt irányába, hogy utána balra kanyarodva folytassa az útját a már jóval világosabb Fitzroy utcán. Fura érzések kerítették hatalmukba, ahogy az éjjel-nappali üzlet felé közeledett. Fejbőre ridegen összehúzódott, haja égnek meredt. Nyakától végiggyűrűző hidegrázás kúszott végtagjaiba, pupillái kitágultak, szemeinek nem kis fájdalmat okozva. Pár másodperc múlva elmúlt a hideglelés, s helyét megmagyarázhatatlan szorongás vette át. Sietősebbre fogta lépteit, kerülgetve az úttesten heverő szemetet, kólás dobozokat, elhajított üvegek szilánkjait. Léptei üresen kongtak a néptelen utcán.

(„Valami baj lesz itt! Gyerünk Dorothy, gyerünk! Minél gyorsabban szeded a lábaidat, annál hamarabb kiérsz a veszélyes zónából. Miért kopog ez a rohadt sportcipő? Holnap kidobom, a fene egye meg…… Mi volt ez?”)

Hirtelen visszafordult, mert háta mögül óvatos léptek neszezése ütötte meg fülét. Ereiben megdermedt a vér. Sötét alak bontakozott ki a kocsma falának árnyékából, s futólépésben felé tartott. Dorothy képtelen volt dönteni. Nem tudta, hogy visszarohanjon-e a világos üzlethelységbe, vagy előre a Fitzroy utca irányába. A hosszú-kabátos férfi felugrott az úttestet szegélyező padkára, s lelassította lépteit. Kezében zöldes színű üveget lóbált, melynek alján sötét lé lötyögött. A lány ijedten körbehordozta tekintetét és felmérte a terület adta lehetőségeket, majd nekilódult a Fitzroy utca fényei felé. Gondolatait próbálta kordában tartani.

(„Ha kiérek ott talán lesz valaki! Ha nem lesz, akkor végem van, és a gyehenna tűzén égek el. Talán sikerül majd jól tökön rúgnom. Gyorsan Dorothy, gyorsan! Miért nincsenek taxik Brooklynban? Máskor annyi van belőlük, most pedig egy se.”)

A sarkában loholó férfi zihálása egyre erősödött, majd egy pillanatra üvegcsörömpölés nyomta el. A borosüveg apró zöld szilánkokra tört, melyek csillogó göröngyökként terültek szét az olajfoltos aszfalton. Egy részük a lefolyó rácsozatán landolt, majd egyesével halkan a csatorna mélyére hullottak.

Ramirez: „De rég futottam ilyen nagyot. Talán húsz éve a tornaórákon. Akkor a focit kergettem, most azért egy kicsit problémásabb darabot. Egy valamiben azért hasonlít a focilabdára. Mind a kettőbe jó nagyot rúghatok. Ha utolérem ezt a kis szukát, istenemre mondom, jól megrugdosom. A cigi, az a nyamvadt cigi. Jorge Ramirez! Holnaptól leszoksz róla! Érted?”)

A férfi néhány lépésnyire megközelítette Dorothyt. Már érezte a parfüm illatát is, mikor a lány egészen ésszerűtlen dolgot művelt. Megállt. Egyszerűen behúzta a kéziféket, s füstölgő gumikkal leblokkolt. Ramirez majdhogynem nekiütközött Dorothy testének, arca egészen közel került a lányéhoz. Leheletéből émelyítő alkoholszag áradt, s a bor is felfelé törekedett a gyomorszájon át. Nyelnie kellett, nehogy okádjon.

– Na mi van, Ramirez? – hörögte kifulladva Dorothy. – Mit akarsz tőlem, te szarzsák?

Jorge szavak után kutatott agyának félig üres raktáraiban, de ebben a pillanatban valahogy hírüket-hamvukat sem találta. Helyettük összefüggéstelen nyökögés szakadt ki a férfi torkán. Megsemmisülve állt a parázsló szemű lány előtt. Már szó sem volt „rugdosásról”, még kevésbé valami másról, amit néhány órája olyan csalafinta módon kitervelt. Fekete, göndör frufruja a szemébe lógott, barna homlokán izzadtságcseppek indultak szemei irányába, hogy aztán vastag, tömött szemöldöke őserdejében eltűnjenek. Úgy állt Dorothyval szemben, mint amikor az anyja maszturbáláson kapta a vécében.

– Miért nem tűnsz már a fenébe? Miért nem hagysz nyugton? – kérdezte nyugodtan Dorothy. Úgy érezte, hogy ereibe lassan visszacsordogált elvesztett lélekjelenléte.

– De, de én… – makogta Ramirez – úgy gondoltam, én csak…

Egy röpke pillantást vetett Dorothyra, aki látva a férfi lamentálását nyeregbe pattant, és cinikus hangvételű monológba kezdett.

– Hol van az önkritikád, te istenverése? Mit akarsz tőlem, mondd már? Nézz magadra! Úgy bűzlesz, mint egy cefrés-hordó. Szakasztott úgy festesz, mint a hidak alatt, saját hányadékukban fetrengő alkoholisták. Ha egy kicsit is ismernéd magad, ki sem tennéd a lábad az utcára, csak üldögélnél a szobádban, és azon gondolkoznál, milyen fegyverrel végezhetnél legkíméletesebben magaddal. E helyett éjnek évadján itt kergetőzöm veled a sötét utcákon! – Rövid lélektani szünetet tartva felmérte a károkat, melyeket ellenfele frontján okozott. Úgy érezte, hogy sikerült porig bombáznia Ramirez állásait, s földbe taposni. Hangját halkabbra fogva folytatta.

– Most pedig elindulok hazafelé. Persze megtartva régi, jól bevált szokásomat: egyedül. Holnap reggel az lesz az első dolgom, hogy a szakáccsal laposra veretlek, ha meglátlak a környékünkön. Érted, Ramirez?

A férfiban a tűz lobogása ugyan alábbhagyott, de a gyújtóláng mindvégig égett. Dorothy minden egyes kiejtett szava benzineskannának bizonyult, melyek a vöröslő parázs mellé kerültek és csak arra vártak, hogy jöjjön valaki, aki beljebb taszítja őket. Az utolsó mondat végén a tűz hevesen fellángolt. Ramirez jobb keze előrelendült, és tenyerével halántékon vágta a lányt. Dorothy hátratántorodott, és tompa puffanással egy kiszáradt akácfa tövében landolt. Orrát friss ürülékszag csapta meg. – A környék összes döge ide szarik? – futott át a gondolat Dorothy agyán. Paradox módon vidámság öntötte el teljes lényét. Tenyerére támaszkodva ülő helyzetbe tornázta magát, miközben heves nevetés rázta meg testét. A szagért felelős ürülékkupac nyöszörögve lapult ki keze alatt, és ujjai közt előbuggyanva új formát vett fel. Ramirezre emelte tekintetét, de abban a pillanatban szédületes pofon csattant az arcán, nyomában fémíz öntötte el nyelvét. Állkapcsai közt szétmorzsolta szemfogának letört darabkáját, majd maga mellé köpte a földre. Ajkáról sötét vércsepp hullott farmernadrágjára.

Ramirez elmosolyodott. („Kedves hallgatóim! Sporthíreink következnek. A profi kosárlabda liga első rájátszásában a Chicago Bulls szinte kiütötte ellenfelét a San Antonio Spurst. Jordan jócskán megszórta ellenfelük kosarát, Pipen is mindvégig remekelt, de messze a legjobb teljesítményt egy új csillag nyújtotta, bizonyos Jorge Ramirez, akit a meccs után egész évre szerződtettek a Bikák. Az új csillagnak sikerült még egy szemfogat is rapittyára törnie, és széttaposnia ellenfelét.”)

Dorothy képtelen volt felülni, szemei révetegen kerestek valami stabil pontot, amelyben megkapaszkodhattak. A világ veszett tempóban forgott s összeomlani látszott, mint egy rosszul felépített kártyavár. Ramirez szemügyre vette az előtte heverő testet, majd megigazította egyetlen gyűrűjét, mely elfordult a fergeteges ütés nyomán.

–  Ezt akartad, te kis ribanc? – kérdezte a lány fölé hajolva, és vigyorogva lehúzta nadrágja zipzárját. – Hát most megkaptad, ami neked járt. Illetve még kapsz valami sokkal finomabbat, amivel – remélem – kiengesztelhetlek. Lehúzott sliccén át mélyen nadrágjába túrt. Elégedetten a lányra pillantott. Átkozottul elégedett volt. Utoljára akkor érezte magát ilyen kiegyensúlyozottnak, mikor egy alkalommal sikerült megfújnia egy karton sört Manhattanben, egy menő élelmiszer boltból. – Az élet csodaszép, fényes és hátborzongató! – gondolta.

Ramirez mögé sötét árnyék tornyosult. Nesztelenül érkezett, eltökélt gonoszsággal.

.

Woodbridge, Wilson háza

Ariane a gyűrött takarók és kispárnák között találta férjét. Mély álomba merült. „Valami szépre gondol!” – mosolyodott el az asszony. Néhány csepp nyál csurrant alá Berry szája sarkából, és átitatta a párna virágmintás szövetét. Ariane átballagott a szomszédos szobába és Berry „gondolkodó pamlagáról” magához vett egy barna kockás pokrócot. Szívét hirtelen elöntötték az édes emlékképek. Lenyűgözve hordozta végig tekintetét férje gazdagon berendezett akváriumain. Teljes szívéből szerette Berryt. Szerette a testét, a kisfiús arcot, melyen minden apró rezdülésnek jelentése volt. Tisztelte gondolkodását, mely ugyan kezdetektől fogva dekadens, sőt talán depresszióba hajló volt, de valahogy mégis szeretetreméltó. Ő választotta Berryt, és felelősnek érezte magát a férfi sorsának rosszabbra fordulása miatt. Tudta, hogy az ital nem lehet megoldás, de mégis helyettesít valamit. De vajon mit?

A hálószobába érkezve óvatosan betakarta Berryt, és lekattintotta a villanykapcsolót. Mély sötétség borult a házra. Eltökélte magában, hogy rendbe teszi férje életét. Lehunyta szemeit, és a fal felé fordult. Tizenegy óra húsz perckor immáron ketten aludták az igazak álmát.

.

Brooklyn, Fitzroy utca felé

Ramirez úgy érezte, lelke a magasba szökken. Minden érzékével felkészült arra, hogy végre hosszú idő után akcióba lép. Vigyorogva gondolt mexikói haverjaira, akiknek folyamatosan előadhatott megélt és kitalált történeteket az éjszakai életről, csajokról, hekusokról, no meg az anyja mindennapi nemi tevékenységeiről. Nem telt el nap úgy, hogy ne röhögték volna halálra magukat valamelyik beteg történetén. Csak álltak az építkezés kellős közepén és vihogtak, mint a fakutyák.

Dorothy nadrágjának hűvös érintése egyre jobban felizgatta a férfit, pedig így sem sok kellett a robbanáshoz. Gyomra heves remegése két irányba sugárzott kellemes impulzusokat. Egy részük felső végtagjaiba költözött, melyek buzgón matattak Dorothy duzzadt mellei körül, az energianyaláb többi része pedig férfiasságát pumpálták kőkeményre. Csodálatosan aktívnak érezte magát, mint a kivert kutya, mikor friss hús szaga lengi körbe orra hegyét. Tekintete végigsiklott Dorothy testén, tenyerét a lány világossárga blúzába törölte.

Ekkor furcsa érzése támadt. Hűvös szellő csapott arcába.

Eres kezei Dorothy farmernadrágjának cipzárjára tévedtek, és megérintették a fényes fémfogacskákat. („Édes anyácskám! Mi lehet amott benn? Vajon mi lehet?”) Meghúzta a slicc apró fogantyúját, mire a fogacskák pattogva elváltak egymástól. A hűvös szellő hirtelen szibériai hidegbe csapott át, és elárasztotta Ramirez izzadt hátát. Érezte, hogy valami nincs rendjén. Néhány pillanattal ezelőtt még májusi meleg lengte körül, méghozzá amolyan pajzánkodó idő, most meg ez az érthetetlen hideg. Fejét csóválva Dorothyra pillantott. Szemei végigvándoroltak a lány hasán, felkúsztak a mellek domborulatán és megállapodtak a vértől maszatos arcon. Dorothy szemei a vállai felett a semmibe bámultak. Mintha fekete lyuk nyelte volna el pillantását. A két pupilla mereven egy pontra koncentrált, csak a távoli fények csillantak meg időnként a szaruhártya tükrén.

A hideg tetőfokára hágott. Cudar sarki szelek söpörtek végig Ramirez gerincén és nyomukban apró libabőrök nőttek ki a semmiből. Arcát csigalassúsággal oldalra fordította, szemgolyóit pedig – melyek sehogy sem akartak engedelmeskedni – szemüregei sarkába kényszerítette. Ekkor tartózkodott bal szeme utoljára a neki teremtett mélyedésben.

Elképesztő sebességgel robbant a fényes fegyver. A férfi szemei tágra nyitva várták a becsapódást, mely nem késlekedett. A szaruhártya úgy vált ketté, mint karácsonyi malac hasa a böllér kése alatt. A szemlencse nem sérült meg, de az őt tartó vékony izomszálacskák elszakadtak, így az áttetsző csarnokvízzel együtt a szem belsejét bélelő pudingállagú anyag is végigfolyt Ramirez mély barázdákban dúskáló arcán. A férfi a szem helyén tátongó véres lyukhoz kapott, és tágra nyitott szájjal felsikoltott. Ilyen heves fájdalmat sosem érzett, még a körfűrésszel véghezvitt amputáció is kíméletes orvosi beavatkozásnak tűnt ehhez képest. Jobb alkarjára támaszkodva négykézláb csúszott az akácfa törzse felé, miközben bal térdét mélyen Dorothy gyomrába fúrta. A lány torokhangon felnyögött. Ramirez fejében hevesen pulzált a vér, szemgödréből barnásvörös folyadék csöppent az anyaföldre. Nem merte megkockáztatni, hogy a támadó felé forduljon, félt, hogy jobb szeme látná kárát. Pár métert csúszhatott előre, mikor olyan erejű rúgás érte az oldalát, amilyet kizárólag rögbijátokosok produkálnak, mikor kiélezett helyzetben büntetőrúgást végeznek. A reccsenő bordák nekicsapódtak a tüdő lágy falának, és elementális erővel megrázták Ramirez szívét. A levegőbe emelkedett görnyedt teste, és hassal a csillagos ég felé fordulva landolt az akácfa tövében. Karjai korrigálatlan mozdulatokat tettek a levegőben, mintha meg akarná keverni azt, majd teste mellé zuhantak. Pénisze, mely néhány perccel korábban még a férfiasság mintaképe lehetett volna, löttyedten pihent sártól feketéllő nadrágja zipzárján. Ramirez agya már csak a fényeket érzékelte, melyek hol távolodtak, hol pedig megmaradt szeme előtt táncoltak elborítva sokkos elméjét. Rövid idő elteltével a fények egyszerre kihunytak, és helyüket mimikátlan, sötét arc vette át. Az arc középpontjában két, sárga lánggal égő szem tűhegynyi pupillája világított. A szemek monoton beszéltek. Nem mesét regéltek, még csak életigazságokat sem érintettek, hanem mély, mormoló hangon a Gonosz szólt. Mondanivalója összefüggéstelennek hatott, csak a mögöttes felhang éreztette a tekintet mögött lakozó negatív energiát. Ramirez elveszett a pillantásban, úgy úszott benne, mint a tömény sósavba hajított katicabogár. Amiképp a katica lassú füsttel elégett, úgy zuhant ő maga is valamiféle édes hipnózisba, melynek vége az ájulás sötét vermében végződött.

Két óra múlva talált rá az akácfa tövében heverő mexikóira két alvászavarral küszködő nyugdíjas. Bal szeme helyén vöröslő gödör tátongott, három bordája szó szerint ripittyára tört, és felfedeztek még valamit, amiről sokáig nem feledkeztek meg az álmukból felriasztott rendőrök sem. Ramirez ingének felső zsebéből szomorúan kandikált elő letépett nemzőszerve. Csodával határos módon a megkínzott férfi élt.

Dorothy nem emlékezett arra, mikor vette a bátorságot, hogy feltápászkodjon a csupasz földről, melyet csak nagy ritkán pillanthatott meg New York betonrengetegében. Legfeljebb egy-egy akácfa vagy platánfa tövét borította a barna erdei talaj és Long Islanden ismert összefüggő erdőket, ahol szívesen sétálgatott és nézegette a milliomosok pazar villáit. Dorothy sokszor álmodozott arról, hogy felnőtt korában beköltözik Cape Canaveral vagy Miami az egyik fehér palotába. Ott zöld fű friss illata tölti be a levegőt, borókák és kúszófenyők nyugtatják majd harmóniára éhes szemeit, tágas garázsában mogorván, felhúzott orral csillogó Buick pöffeszkedik, és hátralevő percei édenien édesekké válnak. Jelenlegi helyzete nem igazolta álmait, talán pontosan az ellenkezőjét élte. Alig múlt harminc éves, mellei megereszkedtek, arca összeaszott, kezei smirglinek is beillettek volna, nem beszélve arról, hogy teljesen magányossá vált, mint a falkából kiutált farkaskölyök.

Az izzók jó része nem világított a Fitzroy utcában, így az aszfalton sötétebb és világosabb csíkok váltogatták egymás. Kiégett, szenes lépcsőházú, kívülről sárgás vakolatú házak szegélyezték a széles úttestet, melynek felületén kátyúk fekete árnyékai díszlettek. Mélyükön az előző éjszaka lehullott langyos esővíz csillogott. Hébe-hóba komoly forgalom alakult itt ki, de a józanabb sofőrök jórészt elkerülték a hepe-hupás utcát.

Egy teremtett lélek sem mászkált a környéken, de még az autók is elkerülték ezen az éjjelen. Dorothy hiába keresett emberi lényt, riadt tekintete egyetlen mozgó alakba sem kapaszkodhatott meg. Mellkasa fel-alá mozgott, a levegő sípoló hanggal hagyta el tüdejét. Nem mert a háta mögé pillantani, félt, hogy ő is úgy jár, mint Ramirez. Gyomra ideges görcsbe rándult, akárhányszor a megvillanó és lesújtó pengére gondolt, amely egy szemvillanás alatt felhasította a mexikói szaruhártyáját. Próbálta győzködni magát, hogy talán nem is történt meg, csak egy rút, hazug álom volt az egész. Álom! Mikor egy kissé megnyugodott, kocogósra fogta a tempót, és fellebbentette gondolkodásáról a félelem sűrűfátylát. Körbehordozta tekintetét a szürkés-sárga házakon, melyek homlokzatán hívogatóan tátongtak az éjsötét bejárati nyílások.

„Valahogyan át kell vészelnem. Ha bemegyek, esetleg nem talál meg. Annak is meg van az esélye, hogy összeakadok egy másik pszichopatával. Két pszichopata egy éjszaka! Nem rossz arány! A francba az ilyen söpredékkel. Egy biztos: valahol láttam már ezt a fickót. Vajon ki lehet?”

– Bemegyek! – motyogta félhangosan és nesztelenül belépett az egyik ház kapuján, mely hatalmasra tátott fekete szájra emlékeztette. A kaputól balra sátánista jelképek díszlettek, L.L.Cool J. neve alatt. Dorothynak nem kellett megerőltetnie a fantáziáját, hogy elképzelje azt a jelenetet, hogy éjnek évadján csengetésével felriaszt egy itt lakó fekete családot. Megtörten, és a végsőkig elcsigázva a hideg falnak támaszkodott, szemeit fáradtan lecsukta. Idegessége alábbhagyott, helyébe azonban teljes lemondás költözött. Zakatoló agyában az egymástól különálló képek lassan montázzsá alakultak, helyére került a kegyetlen idegen arca, a két sárgálló szem, a hátrasimított, barna haj és a legömbölyített áll.

Dorothy vékony nyakára apró libabőröket csalt a felismerés. Ahogy lassan összeállt a kép úgy roskadt össze a lány, hiszen minden stimmelt. Minden a helyére került. A támadót ismerte, de a neve a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem ugrott be.

.

Woodbridge, Wilson háza

 Berry nyugodtan aludt, kezeit maga mellé fektetve pihent a puha takarón. A fénylő nyálpatak felszáradt szája szegletéből, ajkai lágyan összeértek, szemgolyói mozdulatlanok maradtak szemhéja takarásában. Nem zavarták rémálmok, nem kergetett senkit s őt sem bántotta senki. Nem sikoltozott az anyja tágra nyitott szemmel s nem nyílt fel bokája holmi erdei hajsza miatt. A pihenés volt az úr. Minden jóra fordult.

.

Brooklyn, Fitzroy utca

 A szag leírhatatlan volt. A doh és húgyszag émelyítő keveréke töltötte be a légteret. Dorothy csak nehezen fogta fel, hogy a földön ül, és hátára hideg sugárzik a falakból. A szürkés hamuval és eltaposott csikkekkel borított kőkockák is roppant hidegek voltak. A levegő fagyosan rezgett. Minden hihetetlen, borzongató és sátáni volt. A lány fogai vacogni kezdtek, időnként egymásnak koccantak a hófehér csontocskák. Szája kopogósra száradt, és bár lábai remegtek, a tetániás görccsel hadakozva feltápászkodott a szürke színű padlóról. Farmernadrágjáról, mely több helyen is elszakadt, félig szívott csikk hullott alá, fekete hamunyomot hagyva ülepén.

A fal mellett támolyogva a kijárat irányába kúszott, lábfejei minduntalan megbicsaklottak. Magában a megtett távolságot mormolta. Még tíz méter. Most már csak nyolc. Na, még hat.

Az ajtónyíláson beszűrődő halovány fények hirtelen kialudtak, és sűrű félhomály telepedett a helyiségre. Az ajtóban fekete csuhás alak jelent meg és torlaszolta el a kijáratot. Két szeme úgy parázslott, mintha elemről működtek volna, nyomában a hideg tetőfokára hágott. Dorothy ereiben meghűlt a vér. Tudata lassan ráhangolódott a halál érzésére „A halál olyan nyugodt, annyira szép, de fölösleges. Miért kell elpusztulnom, mint egy kutyának? Talán, ha megszólítanám, életben hagyna.”

– Ide figyeljen, uram! – Dorothy hangja érezhetően megremegett, rágóizmai merevgörcsbe rándultak a félelemtől. – Alighanem ismerjük egymást. Talán maga nem emlékszik, de én egész biztos vagyok, hogy ismerem magát. Maga is, és én is a Brooklyn Highschoolba jártunk, csak én kimaradtam egy rövid időre. Tudja, … tudod, harmadikban. – fejezte be Dorothy.

A férfi meg sem rezdült, úgy állt ott, mint Dávid szobra a firenzei főtéren. Sötét testét erős sugárzás hagyta el, mely Dorothy minden érzékszervét felborzolta. A lány agyát hipnotikus csönd szállta meg, de annyira nem tudta eltompítani az árny két sugárzó szeme, hogy ne figyeljen eszelős halálfélelmére. Reszketve szólásra nyitotta száját:

– Mr. Bradock! Mond magának valamit ez a név? Mr. Bradock. Együtt jártunk hozzá történelemre! Vagy Mrs. Morris! Tudod, az a hülye liba! Az angol órákon mindenki a mellbimbóját nézegette. Vagy ha felült a pad sarkára, az összes fiú tudta, milyen színű a bugyija. Az angol órákon egymás mellett ültünk! És te mindig a fülemet piszkáltad. Tiszta hülye voltam, hogy nem engedtem! Pedig istenemre mondom, tetszettél nekem. Sajnálom!

A férfi, mintha mi sem történt volna, nyugodt mozdulattal kabátja zsebébe nyúlt, és egy üveget halászott elő, melyben világossárga lötty hullámzott. Bal kezéből áttette a jobba, és újra a zseb mélyébe fúrta szabadon maradt kezét. Két lépést tett a lány felé, miközben újabb tárgy került elő a zsebből. A stiléttó fémesen csillant meg egy pillanatra, majd újabb két lépést tett a férfi Dorothy felé. A lány sokszor érzett már dermesztő hideget, de ilyen intenzitásút még sohasem tapasztalt. Úgy érezte, hogy a fagy belülről hűti, mintha egy megtermett mélyhűtő berregett volna a gyomra helyén. Rövidke pillanatra formaldehid szúrós szaga csapta meg az orrát, de ez elveszett a többi érzés, többi szag között. Dorothyban hirtelen furcsa érzés vert tanyát. A férfinak, aki mindössze két lépésre állt tőle, nem érezte a leheletét, nem lihegett, nem erőlködött, nem mozgott ritmikusan fel-alá a mellkasa, nem lélegzett. Egyszerűen nem élt.

Az árny komótosan lehajolt, és a hideg kőre helyezte az apró öblös üveget. A lötty újra megrezdült, körbenyaldosta az üveg oldalát. Dorothy az árny nyakára pillantott, és érezte, ha most nem cselekszik, akkor vége mindennek. Minden erejét összeszedve teljes vállizomból a férfi nyakára ütött. Sikoltva rántotta vissza karját, szeme szikrákat szórt a fájdalomtól. Összegörnyedve markolászta törött kézfejének csontjait. A férfi felemelkedett és a lány eltorzult arcába vigyorgott.

„Meghalok! Ennyi. Az álmok, a tanulmányok, az élet szépségei, a depressziós esték, a buta tévéműsorok, barátaim, és a többiek, mind oda…”

A stiléttó úgy csusszant be a negyedik és ötödik borda között, mint a képeslap a levélládába. Felnyársalta a szívet, majd ahogy be, úgy ki. Egy csepp vér sem hullott.

Dorothy nem sokat szenvedett, csak annyit érzett, hogy az idő számára lassan kitágul, és semmivé válik. A földhöz ragadt emberi fogalmak, mint tér és idő, szertefoszlottak, mint a völgyeket megülő hajnali köd a reggeli napsugárzásban. Lelke a magasba röppent. Egy ideig még a test fölött lebegett, majd egy másik dimenzióba lépve vissza sem pillantott arra a fránya Földre, ahol kénytelen volt szenvedni, és e szenvedést nagy ritkán felváltó örömökért képes volt annyit küzdeni.

Nem láthatta, mi történik a testével.

…….

→ folytatás következik

 

Adatvédelem

“A Fül” című regényt szerzői jog védi.  Ez a dokumentum magáncélokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz változtatás nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással szabadon másolható, terjeszthető. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetén a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni.

.

Copyright©”A Fül”Csizmadia Gábor

.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.