2011-08-19

Verseim

A könyv válogatott verseimet is tartalmazza

A könyv válogatott verseimet is tartalmazza

 Kedves Olvasó!

Néhány gondolatot szeretnék saját verseimhez hozzácsatolni. Emlékeim közt kutatva nehéz megtalálnom azt a momentumot, mikor elkezdtem verseket írni. Elég korán – talán 8 éves koromban kezdett érdekelni a költészet, és a rímfaragás. Kezdetben rövidke ostoba versikéket írtam, majd később olyanokat, melyeknek valamennyi szavát ugyanazon magánhangzók töltötték ki. Nem mondanám, hogy az utóbbiak nem voltak legalább annyira buták, mint korábbi rokonaik, de egy alapvető különbséget mégis látok közöttük: kezdtem szétboncolni a verset magát, és megpróbáltam a művek csontvázáig hatolni.

A versíráshoz azonban sosem elegendő a téma, és a versszerkezet ismerete, hanem szükség van egyfajta emocionális állapotra is. Ezt az állapotot maga az Élet is hozhatja, de vannak olyan helyzetek, mikor már rég elásott gondolatokat kell újra “fürdetni” az érzelmek langyos kádvizében. Ilyenkor sokszor kedves barátomhoz, a jó öreg vörösborhoz fordulok, fordultam segítségért. Hihetetlen, hogy egyetlen pohárnyi kiváló bor, mekkora energiákat képes a mélyből felszínre lökni. Néha annyira elborítanak saját felszabadított gondolataim, hogy másnap, mikor újra rápillantok a papírra vetett sorokra rácsodálkozom, hogy azokat én magam alkottam.  Jobbára este írok. Késő este, hajnalig.

Mindennek iníciálisa és végpontja Keszthely

Mindennek iníciálisa és végpontja Keszthely

Vissza kell kanyarodnom gyermekkoromhoz, és apai nagymamámhoz, aki Keszthelyen egy öt lakásból álló, udvari társasházban élt. Ő volt a földkerekség legszegényebb gazdag öregasszonya. Nagyinál minden nyáron legalább két hetet töltöttem. Az élet – mellette – csöndesen, lassan folydogált. Ha jobban meggondolom, akkor egy mai gyereknek unalmasnak tűnne. Nem volt televízió, a rádiót is csak akkor kapcsoltuk be, ha híreket mondtak vagy a “Jó ebédhez szól a nóta” kezdődött. A lakás egy 20 négyzetméteres sötét szobából, és egy vezetékes vizet nélkülöző konyhából állott. A falak vizesedtek, a festék áttetsző lapocskák formájában hámlott a vakolatról. Kopott,  zománcozott tálban “fürödtünk”, mosakodtunk: Nagyi vizet melegített a gáztűzhelyen, majd a kerti csapról becipelt vödörnyi vízzel keverte kézmelegre. Még tizenéves koromban is Ő segített a mosakodásban. Este már nyolc órakor ágyba bújtatott, és én perceken belül mély álomba merültem, miközben Nagyi még sokáig útleírásokat olvasott. Amikor végleg besötétedett Ő is álomra hajtotta fejét. Lámpát ritkán gyújtott. Reggel arra ébredtem, hogy halkan zakatol a Singer varrógép kereke, Nagyit már az első napsugár befejezésre váró hímzései mellett találta. Ő hímezte a legszebb virágos terítőket. Csodás keze volt: minden sziromban ott élt, minden szín az életét tükrözte, valamennyi egymáshoz fűzött virág az álmait, az életét vitte új utakra. Nagyi folyamatosan új utakat hímzett magának. Imádott utazni.

Sokan azt gondolják, hogy a nyugalom nem hozhat újat. Számomra az olt a nyugalom, ami Keszthelyen várt. Maga volt a feltöltődés. A szeretet, béke, monotónia ott lakott Nagymamám szoba-konyhás lakásának sötét falai közt. A napi teendők néhány alappillérre támaszkodtak csupán, de valamennyi programot tökéletesen végrehajtottam. Volt rá idő, senki nem hajtott, csak jutalmazott. A napi teendőket olvasással töltött órák választották el egymástól, amelyek a mai napig ott laknak bennem, az agyam mélyén, minden sejtem valamennyi kromoszómájában. Úgy olvastam, hogy nem néztem fel. Úgy éltem át a könyvek szépségeit, hogy senki nem zavart meg: hosszú-hosszú történetek formájában léptem ki a hétköznapok valóságából, és léptem be egy másfajta világ, számomra valóságos valóságába. Álomvilágban éltem, és ezt Nagymamámnak köszönhetem.

Hogyan keveredtünk a versektől a Nagymamámig? A versek és novellák írása előtt hosszasan gyűjtögetem a gondolatokat, melyeket szavak, tőmondatok formájában papírra vetek (a számítógép is papír). A hétköznapok valóságában teszem ezt. Amikor úgy érzem, hogy itt az ideje az írásnak, nyugalomba vonulok, és a hétköznapokat margóra tolva Nagymamám valóságában írom történetekké, versekké az összegyűlt szavakat, mondatokat.

Kedves Olvasó!

Nagy szeretettel ajánlom fel neked gondolataimat, verseimet. Remélem kedvedet leled némelyikükben, és benned is emlékek, kihunytnak vélt érzések kerülnek felszínre. Érezd úgy magad, mint én gyermekkoromban, Nagymamám csodálatos, meseszép, szoba-konyhás palotájában.

.

Csizmadia Gábor

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.